Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Az Ízőrzők műsorai bővelkednek a könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból elkészíthető étkekben, hiszen a régi falusi háztartások egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy kevésből tudtak finomat sütni-főzni. A húsételeket is a kiadósság, a takarékosság jellemezte. Filmjeinkben akadnak olyanok is, hogy egy ételből, némi kiegészítéssel két-három fogásos menüt…
„A mi szakmánkban az a nehéz, hogy hátra kell nézni, és úgy haladni előre.” - Alföldi emlékeit, a paraszti világ zenei kultúráját igyekszik a leghitelsebben átadni tanítványainak Husi Gyula, népzenész, citerakészítő. Mestereinek azokat az egyszerű embereket tekinti, akik egy tányér leves mellett beszélték el szokásaikat,…
BARANGOLÁSOK - a Magyarországon élő nemzetiségek közös televíziós műsora.
P'amende - magyarul: Rólunk. A közszolgálati televízió 2011-ben indította útjára ezt a roma kulturális magazint, amelyben minden alkalommal egyetlen téma feldolgozását láthatják a nézők 26 percben. A műsorban olykor egy közösség, olykor pedig egy kiemelkedő személyiség portréja szerepel. A Pamende fontos sajátosság, hogy bár elsősorban…
Reviczky Gábor, a Kossuth-díjas színművész-műsorvezető hétről hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni erdőkkel vagy az azok környékén zajló legfontosabb eseményekkel. Közelebb kerülhetünk az erdészek, vadászok, természetvédők életéhez. Bejárhatjuk a legszebb tájakat és megismerhetünk olyan embereket, akiknek élete, munkája szinte egybefonódik a természettel és…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Oliver elviszi Evát a kedvenc helyére. Eva nagyon meglepődik, mert nincs a villany a házban, és térerő sem, így nem tudja felhívni a családját. Martin meghívja Ritát egy romantikus vacsorára, de a vacsorát beárnyékolja, hogy Martin nem tudja kifizetni a számlát. Dorka nem bírja elviselni,…
Mert vacsorára hívja Karsut, de valójában Atilla várja a nőt. Hande úgy dönt, hogy elköltözik Rehától, mivel a férfi egyre csak hitegeti. Lale nem hagyja magát, és szeretné Filizt kiszorítani a lakóparkből. Úgy tűnik erre nem lesz szükség, mert a nő meghirdeti az ingatlanokat, hogy…
Szegedi Zoltán mentőtiszt és Dióssy Klári bemutatják az anafilaxiás reakciókor szükséges teendőket.
A békés piknikezéssel induló estéből hajnalra gyilkosság lesz. Eltűnik egy hordozható számítógép, amiről kiderül, hogy egész Európa rendőrsége keresi. A laptop ugyanis egy fegyvercsempész banda dokumentációját őrzi.
Peter Baláz hosszú idő után váratlanul hazatér Afrikából. Nagyszülei és édesanyja boldogan fogadják, ám testvére, akivel először találkozik a családból, nem ilyen lelkes. A mindig féltékeny Miro, aki rendőr, gyorshajtásért azonnal megbünteti. A Baláz család több generációja él együtt egy nagy házban. Stano, az állatkert…
2013-ban a Cseh Televízió két népszerű színésznő közreműködésével (Kateřina Winterová és Linda Rybová) elindította saját gyártású műsorát, a Herbáriumot (Herbář), amivel az akkoriban széles körben elterjedt "Kertből a tányérra" mozgalomhoz kívántak kapcsolódni. A sorozatban a fő hangsúly a házi termelésű zöldségeken, gyümölcsökön, a bio élelmiszereken,…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Itt élünk Európa szívében, és annyi minden van, amiről szeretnénk többet beszélni. Sokszor nevetünk, sírunk, örülünk vagy bosszankodunk és folyton küzdünk a rendelkezésünkre álló idővel. Hallgassák meg mások véleményét, nézőpontját és megoldásait, egy -egy adott élethelyzetre, vagy egyszerűen csak élvezzék a beszélgetést művészek, sportolók, és…
Az Ízőrzők műsorai bővelkednek a könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból elkészíthető étkekben, hiszen a régi falusi háztartások egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy kevésből tudtak finomat sütni-főzni. A húsételeket is a kiadósság, a takarékosság jellemezte. Filmjeinkben akadnak olyanok is, hogy egy ételből, némi kiegészítéssel két-három fogásos menüt…
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Miközben a határon gerléket visznek át a postagalamb-tenyésztők Európa-bajnokságára, a kisvárosi erdőben a diákok egy chippel ellátott „gyanús” galambot találnak. Az ideiglenesen megnyitott repülőtér őrzésére egy határvadász szakaszt rendel ki Barna ezredes, ahol az éjszaka egy titokzatos amerikai kisgép landol.
A ravasz róka szegény, de jószívű embereknél szállást kér éjszakára és úgy tesz mintha elveszett volna zsákjából a tyúk, a liba és a kismalac, holott éjszakánként maga falja fel. Végül azonban egy furfangos ember túljár a róka eszén.
Lale szeretné átvenni Filiztől a közös képviselőséget. Reha provokálni próbálja Atillát, és célt is ér vele. Karsu kérdőre vonja, a férfi pedig besokall. Reha megpróbál kibékülni Handéval, de a nő nem hajlandó szóba állni vele. Filiz, hogy segítsen Irmaknak kimászni az adósságból, árulni kezdi a…
Kis fűszer a mindennapokhoz, egy csipetnyi Ízőrzők - különleges receptek, levesek, sültek, sütemények, minden, mi szem szájnak ingere.
Martin visszatér a kórházba, mint főorvos, aminek Jurkovič nem örül és az első napon éjszakai műszakra osztja be Martint. Dorka hazaviszi az edzőeszközöket, és megmutatja Igornak. Igor egyáltalán nem osztja a lelkesedését, és nem hajlandó vele kocogni. Eva úgy dönt, elviszi a gyerekeket kirándulni. Laura…
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Egy éjszaka Párizsban Jacques megmenti Marthe életét, aki bele akart ugrani a Szajnába a Pont Neufről. Beszélgetni kezdenek, és megegyeznek, hogy másnap éjjel újra találkoznak. Négy estét töltenek együtt, amelyek során Jacques ráébred, hogy menthetetlenül szerelmes lett. De mi a helyzet Marthe érzéseivel.
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este…
Reviczky Gábor, a Kossuth-díjas színművész-műsorvezető hétről hétre megismerteti a nézőket a hazai és külhoni erdőkkel vagy az azok környékén zajló legfontosabb eseményekkel. Közelebb kerülhetünk az erdészek, vadászok, természetvédők életéhez. Bejárhatjuk a legszebb tájakat és megismerhetünk olyan embereket, akiknek élete, munkája szinte egybefonódik a természettel és…
KORCSOLÁN ORSOLYA világhírű hegedűművész mondja a műsor bevezetőjében: "Olyan helyeket keresünk fel, amelyek számomra nagyon-nagyon fontosak. Elmegyünk a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, a Dohány - és a Rumbach utcai zsinagógákba valamint a Zeneakadémiára. Ellátogatunk a Farkasréti temetőbe Solti György sírjához. Eszünk egy jó húslevest legkedvesebb…
Rasim megpróbálja megzsarolni Nurt. Váratlanul hazaérkezik Civan, az egész család boldog, de meglepi őket, mert vendéget is hoz magával. Arzu megdöbben, amikor felhívják a bankból, hogy üres a bankszámlája. A család megtudja, hogy miért szökött el Civan, Nur nem győz bocsánatot kérni.
Erik visszatér a céghez, bár eleinte nem mindenki fogadja osztatlan lelkesedéssel, abban mindenki biztos, hogy a pincészet csak nyerhet vele. Egyből be is nevezi a pincészet sztárborát a párizsi borvilágbajnokságra. Laura és Robo üzelmeit egyre nehezebb titokban tartani Eva és Peter előtt. Silvia és Salvatorius…
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Itt élünk Európa szívében, és annyi minden van, amiről szeretnénk többet beszélni. Sokszor nevetünk, sírunk, örülünk vagy bosszankodunk és folyton küzdünk a rendelkezésünkre álló idővel. Hallgassák meg mások véleményét, nézőpontját és megoldásait, egy -egy adott élethelyzetre, vagy egyszerűen csak élvezzék a beszélgetést művészek, sportolók, és…
Kompletný TV program stanice Duna HD na štvrtok 15. 10. 2026. Hlavný večerný program začína o 20:40 reláciou Mindennapi. V programe je 16 filmov.