Alkotóként nem sorakozik be egyetlen stílus-iskolához sem, soha nem ragaszkodott stílushoz vagy kordivathoz - noha inspirációt merített azokból -, hanem minden épületénél a téri helyzetből és a funkcióból indult ki. rendező: Kovács László operatőr: Rácz Balázs, Kovács László, Nagy Kristóf.
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Az Ízőrzők műsorai bővelkednek a könnyen hozzáférhető, olcsó alapanyagokból elkészíthető étkekben, hiszen a régi falusi háztartások egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy kevésből tudtak finomat sütni-főzni. A húsételeket is a kiadósság, a takarékosság jellemezte. Filmjeinkben akadnak olyanok is, hogy egy ételből, némi kiegészítéssel két-három fogásos menüt…
„Most eszünkbe gyün, hogy milyen érték a vén…” - Összefogódzkodás, karikában forgás, egyéni döntések, amelyet a közösség felhangosít - a magyarbődi karikázó a nők erejét szimbolizálja. Koczák Jolán fiatalkorában Magyarbőd egészen más hely volt, mint napjainkban. Ezt idézi fel nekünk életének morzsáiból szemezgetve a felvidéki…
Képzőművészeti magazin.
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.
Mi történt az idén nyáron? A „…vizek kiszáradtak, a folyóból mind kötél lett". Ezt a verssort több mint 100 éve írta Móricz Zsigmond, de tökéletesen visszaadja a 2026-os aszály hangulatát. Hogy hova lett a víz, hogy mennyire súlyos a helyzet, erről beszélnek a kutatók a…
Kenguruné az egereket itatja, mert a férje mindenüket eljátssza. Bubo doktor egy kis turpissággal el akarja venni a játékfüggő férj kedvét egyszer és mindenkorra a versenyen való fogadástól.
Valaki feltűnési viszketegségében rémnek öltözve ijesztgeti az embereket. Bubo doktor a „kutyaharapást szőrivel" elv alapján szeretné meggyógyítani a beteget, de markáns szerepvállalása az ügyben félrevezeti Csőrmestert.
Mivel Theót a múzeumba zárták uralhatatlan varázslata miatt, Maya azon kísérleteit, hogy közzétegye varázslatos egyiptomi útja történetét, meghiúsítják az élő agyagból készült emberrablók.
A Sziklás-hegység egy civilizációtól távoli szegletében Howard Kemp 20 dollárt ajánl fel egy öregedő aranyásónak, Jesse Tate-nek, hogy segítsen felkutatni és elfogni a menekülésben lévő Ben Vandergroatot, akit egy seriff megölése miatt köröznek. Hamarosan egy leszerelt katona, Roy Anderson is csatlakozik hozzájuk. Amikor sikerül elfogniuk…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A mai adásban Ybl Miklós épületei mentén barangolunk.
KORCSOLÁN ORSOLYA világhírű hegedűművész mondja a műsor bevezetőjében: "Olyan helyeket keresünk fel, amelyek számomra nagyon-nagyon fontosak. Elmegyünk a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára, a Dohány - és a Rumbach utcai zsinagógákba valamint a Zeneakadémiára. Ellátogatunk a Farkasréti temetőbe Solti György sírjához. Eszünk egy jó húslevest legkedvesebb…
Határőr lovaskupára készül Hunyadi, és a szintén remekül lovagló Vendel. Eközben a határ közelében megölnek egy istállótulajdonost, és elrabolnak néhány értékes lovat. Minden valószínűség szerint a rablók szándéka: a lovak kicsempészése az országból.
Iváncsa a Duna-mente települése. Gazdag Helytörténeti Gyűjteményét az iskola volt igazgatója, Fűrész Gyula hozta létre, ma lánya, Bircsák Lajosné viszi tovább a gondozását. Református temploma 1914-ben épült, ma is a település éke, a környék reformátusainak központja. Iváncsán él és alkot Kalicsné Barta Györgyi bőrműves. Helyi…
Flambeau újra Kemblefordba jön, amikor apja, Gabriel Hawksworth halálhírét kapja. Itt tudja meg, hogy apja valójában nem halt meg, csak e hírrel akarta idecsalni, hogy rávegye egy értékes műtárgy ellopására. A Vatikán tulajdonát képező aranykoronát Hawksworth egykori bűntársa, Drake Underwood őrzi a kastélyában. Flambeau hosszas…
Lady Violet saját otthonában rendezi meg a környékbeli krimiírók éves találkozóját, amelyet ezúttal Osric Wolf emlékének szentelnek; a neves szerző egy évvel korábban követett el öngyilkosságot. A rendezvényen jelen van két ifjú szerző, akik gloucesteri egyetemi éveik óta kölcsönös féltékenységgel követik egymás karrierjét, illetve egy…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Az argentin Córdoba tartomány hegyei között minden évben gauchók százai indulnak lóháton ugyanazon az úton, amelyet egykor Szent José Gabriel del Rosario Brochero, a „gaucho pap” járt be híveivel. A dokumentumfilm a zarándoklat résztvevőinek személyes történetein, vallomásain és közös imáin keresztül mutatja be, miként él…
Közeledik a karácsony, Sorgichev úr elköltözik, de semmi emléket nem akar magával vinni. Florian aggódik emiatt, és próbál segíteni neki a pakolásban. Pumukli eközben a saját elképzelései szerint díszíti fel a karácsonyfát.
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Járai őrnagy abban bízik, hogy néhány kellemes, horgászással töltött, halban gazdag pihenőnapja lesz a Tiszánál. Grálik professzor, egy nagy jelentőségű találmány szellemi atyja szintén Tiszafüredre érkezik. A tudós nagyon furcsán viselkedik, mintha folyton félne, rettegne valakitől - talán nem alaptalanul.
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
A SzerencseSzombat című zenés, szórakoztató sorsolási showműsorral az év minden szombatján találkozhatnak a nézők. Hétről hétre a Joker és az Ötöslottó élő sorsolása mellett a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói tűnnek fel, valamint a Luxor műsorrész játéksorsolása közben népszerű magyar sztárvendégekkel beszélgetnek a műsor házigazdái.…
Az 1895-ben született francia vígjáték- és regényíró Marcel Pagnol nosztalgikus visszaemlékezéseit dolgozza fel a film. Meleg és festői színekkel ábrázolja a régi szép gyermekkor világát az élet apróbb-nagyobb örömeivel és természetesként elfogadott fájdalmaival együtt. A színhely a napsütötte Provence-i táj, ahol a kis Marcel él…
A szigeten talált holttestek az 1998-as békeegyezmény értelmében egy különleges bizottság illetékességi körébe tartoznak, így Brannick kénytelen más vonalon folytatni a nyomozást az emberrablók után. Még mindig kérdés, hogy maga Góliát áll-e a háttérben, vagy valaki a múltat felhasználva akarja félrevezetni a rendőrséget.
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este…
Pierre jómódú értelmiségi házasember és családapa, aki csak a könyvek, az irodalom világában magabiztos. Védettnek látszó, harmonikusnak hitt élete meginog, felbomlik, értelmét veszti egy kalandnak látszó, majd komolyra forduló szerelem sodrában. A "beérkezett" polgár bujkálásra, hazudozásra, szerepjátszásra kényszerül, ám mikor fény derül a kapcsolatra, az…
Kompletný TV program stanice Duna HD na sobota 17. 10. 2026. Hlavný večerný program začína o 21:35 reláciou A harag földje - I. évad. V programe je 13 filmov.