Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Hidas község Tolna megye közvetlen szomszédságában, Baranya északkeleti csücskében található. Három nemzetiség él itt békés egymás mellett élésben: németek, bukovinai székelyek és romák. A szépen berendezett, a megszokottnál nagyobb tájházban bővebben is megismerkedhetünk történetükkel. A régi kastély épülete ma Hidas lakóinak hivatala, az emeleten pedig…
A kazári női ünnepi viselet felöltése segítséggel történik. A beöltöztetés első lépése a kontyolás, a konty elkészítése.
Hat nemzetiség hét nyelven beszélő műsora, amely a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést, mutatja be sokszínű kultúrájukat minden pénteken.
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Martin megdorgálja Petert, amiért megszökött a kórházból. Peter azonban egyáltalán nem veszi komolyan a vádakat. Egy kifogással elmegy otthonról, és a tiltás ellenére is dolgozni megy. Laura vissza akarja állítani a régi szőlőfajták termesztését. Megkéri Slávót, hogy szánjon neki erre egy részt szőlőben. Adela azt…
Reha arra kéri Lalet, hogy kövesse Karsut, és derítse ki, hogy kikkel találkozik. A gyerekek titokban tartják a kapcsolatot az anyjukkal. Kivanc egyre inkább érdeklődik Irmak iránt. Türkan és Irmak kibékülnek.
Sipos Gazda Sipos Tominak segít fűszerkertje felélénkítésében.
Egy magyar származású elegáns hölgy érkezik Végvárra. A nő egy őrző-védő kft. vezetőjét bízza meg azzal, hogy derítse ki, ki vette fel a kárpótlási papírokat édesapja nevében, aki még 1956-ban nyomtalanul eltűnt. Állítása szerint a csaló ember lehet az édesapja gyilkosa.
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár. A mai adásban Ybl Miklós épületei mentén barangolunk.
Peter tovább nyomoz jó barátja, Kamil Kupa gyilkosa után. Wagner úr megbízza "takarító" emberét, hogy bármilyen eszközzel állítsa le Petert. Miro teljesen elvesztette önkontrolját, és minden problémáját feleségére, Ludkára zúdítja. Mindenért az asszonyt okolja, folyton veszekszik vele és mindenbe beleszól. Ludka türelme és megértése már…
Ezúttal karfiol sül egészben, indiai ízvilággal (joghurt, parmezán, chili, római kömény, mustár, citrom). Savanyúság is készül karfiolból. És lesz tejszínes fagyi, és lazac teriyaki. Katka és Linda egy sztárséf irányításával bepillantást nyer a molekuláris gasztronómiába, és nitrogénnel főz.
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Itt élünk Európa szívében, és annyi minden van, amiről szeretnénk többet beszélni. Sokszor nevetünk, sírunk, örülünk vagy bosszankodunk és folyton küzdünk a rendelkezésünkre álló idővel. Hallgassák meg mások véleményét, nézőpontját és megoldásait, egy -egy adott élethelyzetre, vagy egyszerűen csak élvezzék a beszélgetést művészek, sportolók, és…
Hidas község Tolna megye közvetlen szomszédságában, Baranya északkeleti csücskében található. Három nemzetiség él itt békés egymás mellett élésben: németek, bukovinai székelyek és romák. A szépen berendezett, a megszokottnál nagyobb tájházban bővebben is megismerkedhetünk történetükkel. A régi kastély épülete ma Hidas lakóinak hivatala, az emeleten pedig…
Mióta Somorjai elvállalta a végvári fürdő felújításának a vezetését, fura telefonhívásokat kap, és számtalan különös baleset éri. Vajon ki vagy mi állhat a vállalkozót bosszantó esetek hátterében.
A király az aranytollú madárért küldi három fiát. A két idősebb gonoszságáért pórul jár, a legkisebbnek sikerül megszerezni az aranytollú madarat, s útja során a legszebb királykisasszonyt.
Bár Hasan úr megpróbálja távol tartani magát Hulyától, a nő nem adja fel, és félreérthető helyzetet teremt. A rendőrség megjelenik Hasannál, arra gyanakodnak, hogy Atilla nem véletlenül hagyta el az országot. Kivanc megpróbál Irmaknak udvarolni, de nem sok sikerrel. Reha rájön, hogy Karsu az iskolában…
Kis fűszer a mindennapokhoz, egy csipetnyi Ízőrzők - különleges receptek, levesek, sültek, sütemények, minden, mi szem szájnak ingere.
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Nikola elfogadja Peter ajánlatát, hogy segít neki a borászatban. Eva is felajánlja, hogy segít neki. Peternek döntést kell hoznia. Stelka megtalálja Diana tesztjét, és mérges lesz, hogy Karollal gyereket akarnak. Panaszkodik, hogy nem akar még egy testvért. Oliver romantikus sétára viszi Evát, és váratlan ajándékot…
Versek és prózarészletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat…
Gabey, az eltávozáson lévő tengerész először egy fényképen pillantja meg szíve hölgyét, majd egy váratlan találkozás összehozza őket, de hamarosan újra szem elől vesztik egymást. Gabey mozgósítja két barátját, Chipet és Ozzie-t, hogy segítsenek megtalálni az imádott lányt. Mielőtt még véget érne az éjszaka, a…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este…
Dave a helyi rádió népszerű lemezlovas-műsorvezetője. Telefonos kivánságműsorában gyakran hívja egy bársonyos nöi hang, aki mindig ugyanazt a felvételt, a Mistyt kéri. Végül egy bárban személyesen is összefutnak, és Dave nemsokára Evelyn lakásában találja magát. Dave könnyed kalandként kezeli az esetet, és megpróbál rövid úton…
Kompletný TV program stanice Duna HD na piatok 6. 11. 2026. Hlavný večerný program začína o 20:45 reláciou Mindennapi. V programe je 13 filmov.