Mészöly Dezső a Duna Televízió stúdiójába hívja össze irodalomrajongó barátait, hogy játsszanak, és megörvendeztessék egymást választott kedvenc idézeteikkel. A játszótársak: Gyurkovics Tibor, Lator László, Mácsai Pál, Ráckevei Anna, Kubik Anna és Faragó Laura.
Petőfi Sándor Futó folyam hullámai... című versét Szűcs Nelli adja elő.
Hallottak arról, hogy a honfoglalás ezredik évfordulójának ünnepségét az építési határidő csúszása miatt rendezték 1895 helyett 1896-ban? Ismerik Dankó Pista és Rigó Jancsi történetét? Fel tudnák sorolni a századvég leghíresebb magyar "sportolója.
Komora, a fiatal festő és barátai, Szabó doktor és Mari, a tanárnő művésztelepet szeretnének létrehozni egy badacsonyi kőbányánál, ezért megveszik a régi internáló tábor barakkjait. Sári, Mari tanítványa meghívja a társaságot egy vitorlás kirándulásra, ahol kiderül, hogy a fiatal lány apja, Veszeli a tábor parancsnoka…
A Lechquellen-hegység csúcsai 2.700 méterre is felnyúlnak. A legismertebb hegy a Rote Wand, azaz a Vörös fal. Erről a vidékről indul az a turistaút, mely Európa egyik utolsó, szabályozatlan folyóját követi Ausztriából Németország irányába. A Lech ösvény három régión halad át. Vorarlberg tartományból indul, a…
Richard és Ada egymás iránti érzelmeire fény derült, ez azonban mit sem változat azon a tényen, hogy Richard elkerül Pusztaházból, miután megkezdi orvosi tanulmányait Londonban. Szintén orvosként praktizál Mr. Woodcourt, az a melegszívű és vonzó fiatalember, aki igen jó benyomást tesz a kissé szemérmes Estherre.…
Niemierza udvarmesterré való kinevezése némi meglepetést okoz a nemesek körében. A komédiások célkeresztjébe ezúttal Grot püspök kerül, aminek nagyon hamar híre megy az udvarban is, elmélyítve a püspök és a király közt kialakult ellentétet. Anna továbbra is hűvösen viselkedik Helenával szemben. Katarzyna titokban látogatást tesz…
A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja kétévnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én vágott neki az Országos Kéktúrának annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan…
A fiatal magyar tudósokat bemutató sorozat mai epizódjában Dr. Kis-Tóth Ágnes fizikust ismerhetik meg.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.
Paul Murton ezúttal a Nith folyó költőkkel és feltalálókkal teli történetét járja végig: első állomása egy tragikus bányakatasztrófa színhelye, képeslapot küld a legrégebbi érvényben lévő bélyegzővel, kudarcot vall a kesztyűkötésben, felpattan a világ első kerékpárjára és megcsodálja a világ első lapátkerekes gőzősének modelljét, Robert Burns…
Ernő álnéven elfoglalja nagymamája, Szerémy grófnő védnöksége alatt álló leánynevelő intézet zenetanári állását, hogy megismerkedjen az egyik csinos növendékkel, Mártával, akiről később kiderül, a nagymama kitagadott fiának gyermeke. A grófnő hozzájárul a fiatalok házasságához, Márta azonban Örkényi ezredes unokaöccsébe, Kálmánba szerelmes. Időközben Ernő érzelmei is…
A városi állatkertek a világ minden tájáról származó, veszélyeztetett állatok számára biztosítanak oázisokat. Céljuk a különböző fajok tenyésztése és visszatelepítése. Miindent megtesznek azért, hogy a ritka állatok utódait sikeresen felneveljék. De milyen kihívásokkal is kell megküzdeniük.
Veres Pálné, Beniczky Hermin az első magyar leányiskola megalapítója. a magyar nőnevelés úttörője, az Országos Nőképző Egyesület megálmodója. A nők műveltségtől és tudománytól való elzárása ösztönözte arra, hogy létrehozza az első leányiskolát az országban. Az ő életét mutatjuk be.
Egle álmában üzenetet kap, miszerint Annát hamarosan elárulja egy hozzá közel álló személy. Katarzyna fondorlatosan ráveszi a szakácsnőt, hogy mondja el, mit tud a királynéról és Arunasról. Grot püspök a kocsmában észreveszi Arunast, és bár nem ismeri fel, gyanakodni kezd rá. Kázmér udvaroncai tanácsára megpróbálja…
Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.
Paul Murton a South Esk folyó 80 kilométeres útját járja végig: partján él a ritka havasi tejelőke, újraszabályozott mellékfolyójában ismét elszaporodott a lazac, de Paul útjába emlékműből is számos akad, egy sarkkutató orvos oszlopától a Harley-Davidson motorkerékpár megalkotóinak otthonán át egy világháborús kutyahős szobráig; végül…
PÉLDÁK, SORSOK, TITKOK, VALLOMÁSOK - Mélyinterjúk a kulturális élet meghatározó személyiségeivel az M5 műsorán.
Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.
„Amikor begyütt a demokrácia, ennek vége szakadt…” - A pásztorélet egykor megbecsült szakma volt - nemcsak a falu tartotta nagyra munkájukat, hanem önmagukkal szemében is hatalmas elvárásokat támasztottak. A becsület, az állatok szeretete és a természettel való harmónia jellemezte a gömöri pásztorokat is - eltűnt…
Felső-Savoya szívében, a szépséges Arve-völgyben megbúvó Annecy-tó területén egy lenyűgöző rágcsáló keresi új otthonát. Az európai hód nem csupán páratlan képességekkel rendelkező vízi emlős, de egyben igazi ökológiai mérnök: elősegíti a biológiai sokféleség fennmaradását, gondozza a természetes növényzetet és csökkenti az éghajlatváltozás káros hatásait -…
A városi állatkertek a világ minden tájáról származó, veszélyeztetett állatok számára biztosítanak oázisokat. Céljuk a különböző fajok tenyésztése és visszatelepítése. Miindent megtesznek azért, hogy a ritka állatok utódait sikeresen felneveljék. De milyen kihívásokkal is kell megküzdeniük.
Evelyn unalmas életén változtatni kívánó, túlsúlyos, középkorú háziasszony. Férje teljesen mellőzi, beteg nagynénje folyton szekírozza, magánélete eljutott a teljes mélypontra. A véletlen úgy hozza, hogy a kórházban megbarátkozik Ninnyvel, egy ellenállhatatlan idős hölggyel, aki elmeséli egy különös barátság történet. Félszáz évet repülünk vissza az időben,…
Eszterházy Károly püspök a XVIII. századi Magyarország karizmatikus építője volt. Az ő nevéhez fűződik hazánk első, egyetem céljára létrehozott épülete, az egri líceum. A szerencsés utókor évszázadok múltán is elismeréssel adózik a kifinomult ízléssel általa épített templomok, plébániák és középületek láttán és megdöbbentően magas számán,…
Kompletný TV program stanice M5 HD na utorok 29. 9. 2026. Hlavný večerný program začína o 20:00 reláciou Élet az állatkertben - Vadnak születtek. V programe je 1 film.