Aktualizovane Program

TV program M5 HD pondelok 19. 10.

Pondelok 19. 10. 2026

Sobota17. októbra 202615:37

Celý program M5 HD – pondelok 19. 10.

  1. Lyukasóra - Mészöly Dezső műsora

    200845 min.

    A Lyukasóra és a műsor baráti társasága szeretettel emlékezik és búcsúzik Gyurkovics Tibortól; majd a Duna Televízió stúdiójában Mészöly Dezső folytatja küldetését, hogy irodalomrajongó barátaival játsszanak, és megörvendeztessék egymást választott kedvenc idézeteikkel. A játszótársak: Lator László, Mácsai Pál, Ráckevei Anna, Kubik Anna, Faragó Laura és…

  2. Vers mindenkinek

    ZábavaAdy Endre: Párisban járt az ősz (Csernák János)3 min.

    Ady Endre Párizsban járt az ősz című versét Csernák János adja elő.

  3. Magyarország története

    FilmA harmadik Magyar Köztársaság200927 min.

    A sorozat 45. epizódjában egyebek mellett felidézzük, hogy milyen körülmények között döntött az Országgyűlés a jelenlegi címerünk mellett; szó lesz a köztársasági elnök választása körüli vitákról, és arról, hogy hogyan valósult meg a szovjet csapatok évtizedek óta követelt kivonulása Magyarországról.

  4. Háry János

    19651 h 45 min.

    Háry János, a magyar Münchhausen báró története elevenedik meg ebben a filmben. A nagyabonyi kocsmában az öreg Háry János az ivócimboráit és a diákokat szórakoztatja hihetetlen történeteivel. Miután a burkus határon megsegítette Mária Lujzát, a császár lánya magával vitte a Burgba, és ettől kezdve meg…

  5. A messzi Észak szava

    202155 min.

    Philippe Simay filozófus Jack London nyomában bejárja a klondike-i aranyláz hagyományos útvonalát a kanadai Északon. Útja során megismeri a vidék mitikus alakjait, akikről úgy vélik, mára teljesen eltűntek, aranyásóktól a helyi őslakosságig. Emellett bemutatja a természeti környezetet, amelyet az emberiség jelenléte jócskán átalakított. Phillippe hol…

  6. Pusztaház örökösei

    Seriál6. rész200555 min.

    George most már halálos ellenségét látja Tulkinghornban, miután zsarolása az anyagi csőd szélére sodorja őt. Richard szintén pénzügyi gondokkal küszködik, olyannyira, hogy Ada és Esther beavatkozása már-már késeinek bizonyul. Esther, aki Mr. Woodcourt hűvös és számító édesanyjával való találkozása után csillapította az orvos iránti érzelmeit,…

  7. Koronás sas

    Seriál35. rész201825 min.

    Jasiek és Kázmér összevesznek Helena miatt. A nemesség tiltakozik Helena tervezett kivégzése ellen, majd Hedvig meggyőzi a királyt, hogy engedje el a lányt, ezzel biztosítva Nagy Lengyelország hűségét. A fazekas hitelt vesz fel Samueltől, hogy ki tudja fizetni a céh megalapításához szükséges kenőpénzt Ligezának. A…

  8. Történelmi rangadó

    Mátyás király 10 legnagyobb tévedése202645 min.

    A Történelmi rangadóban a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.

  9. Agenda

    Zábava202615 min.

    Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.

  10. Mindenki Akadémiája

    ZábavaGyőrffy Kinga: Mi különbözteti meg a sztorizgatást a profi történetmeséléstől?30 min.

    Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.

  11. Agenda plusz

    ZábavaKulturális programajánló a Kárpát-medencéből20261 min.

    Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.

  12. Utazások Skócia folyóin - III. évad

    SeriálEgy felföldi folyó202334 min.

    Paul Murton Skócia legszebb folyóit bejáró harmadik körútjának utolsó állomásán az Oykel folyónál a természet és társadalom folyamatos küzdelme és kölcsönhatása játssza a főszerepet, legyen szó az újkori földesurak balsikerű mezőgazdasági reformjairól, a hegyi pisztrángfogás rejtelmeiről vagy kipusztult állatfajok visszatelepítéséről farkastól az osztrigáig.

  13. András

    19411 h 30 min.

    Laczkó András altisztet egy nyakkendőcsere következtében úrnak nézik egy fogadáson, ahol egy befolyásos ember nagyon megkedveli. Főnökei, hogy a díszvendéget meg ne bántsák, és az igazságra ne derüljön fény, Laczkót a cég vidéki birtokára küldik ispánnak. A faluról származó, földszerető fiatalember hamarosan felvirágoztatja a gazdaságot,…

  14. Franciaország ízei

    Okszitánia201955 min.

    Ezen a bőség földjén nyitotta meg éttermét az angol Simon Scott és a svéd Rikard Hult. Castres-ben és Albiban a két séf az okszitán termékek nagyfokú változatosságát és minőségét mutatja be. Akár örvös galambot, spárgát vagy libamájpástétomot készítenek, ez a két külföldi séf segít az…

  15. Multiverzum

    202625 min.

    A mezőgazdaság napjainkban egyre gyorsabban változó környezeti feltételekhez kénytelen alkalmazkodni. A klímaváltozás, a szélsőséges időjárás és az aszály nemcsak új kihívásokat teremt, hanem új termesztési módszereket, új növénykultúrákat és újfajta gazdálkodói gondolkodást is életre hív.

  16. Novum

    202630 min.

    A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

  17. Koronás sas

    Seriál36. rész201835 min.

    Katarzyna boszorkánysággal vádolja meg Eglét, sőt elhozza Egle szobájából annak holmijait. Egle emiatt nekitámad Katarzynának, ennek következtében Hedvig elküldi őt az udvartól. Grot püspök szervezkedni kezd a király ellen, mivel az zsidó hitelezőktől kérne kölcsön. Machna személyében, aki a kancellár unokahúga, új udvarhölgy érkezik a…

  18. Librettó

    Zábava202655 min.

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

  19. A Nagy Bazár

    30 min.

    Isztambul egyik fő látványossága a belvárosban megtalálható Nagy Bazár. A több, mint 500 évvel ezelőtt épült helyen a történelem, a művészet és a kultúra találkozik a vásárlással. Az egyedi hangulatú bazárban fellelhető Anatólia számos terméke, kézműves portékái, az arany és ezüstékszerek, a hely Kelet kapuja…

  20. Történelmi rangadó

    10 jövőkép, amit elvesztettünk Mohácsnál202645 min.

    A Történelmi rangadóban a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.

  21. Agenda

    Zábava202610 min.

    Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.

  22. A hét műtárgya

    SeriálGyőrfi Lajos: Az 56'-os pesti srác202510 min.

    A hét műtárgya epizódjaiban feltárulnak a műalkotások titkai, mintha csak egy múzeumi látogató bőrébe bújnánk. A műsor nem csupán a különleges tárgyak bemutatására fókuszál, hanem megismerhetik az alkotót, mint embert, a festékrétegek vagy matériák mögötti történeteket, és, a műtárgyak jelentőségét.

  23. A Maremma, Olaszország zabolátlan vidéke - Tavasz - nyár

    20221 h

    Az egymás közelében található élőhelyek széles választékával Olaszország Európa egyik legnagyobb biológiai sokféleséggel rendelkező országa. Hatalmas védett területhálózattal rendelkezik, ezek egyike a toszkánai Maremma Park. Ez egy zord, időnként áthatolhatatlan környezet homokos és sziklás tengerpartok között, vizes élőhelyekkel, mediterrán bozóttal borított dombokkal és hatalmas fenyőerdőkkel.

  24. A szülői lét csodái - Dzsungelek

    20241 h

    A David Attenborough narrációjával készült, lélegzetelállító új sorozat az élet legnagyobb kihívásáról, a gyermeknevelésről szól. A filmkészítők eddig soha nem látott állati viselkedéseket mutatnak be. Az állatok odaadásának, találékonyságának és áldozathozatalának hihetetlen történeteire összpontosítanak, bemutatva, miként tesznek meg mindent, hogy biztosítsák utódaik túlélését.

  25. La voce della Passione - A szenvedély hangja - Marton Éva operaénekesnő portréja két felvonásban - I. rész

    20261 h 25 min.

    A dokumentumfilm Márton Éva inspiráló pályáját mutatja be a budapesti kezdetektől a világ elsőszámú operaszínpadjaiig. Archív felvételek és interjúk tárják fel tehetségét, kitartását és művészetét. Megjelennek híres Wagner és Verdi szerepei, valamint a sikerekhez vezető nehézségek. A film bemutatja tanári munkáját is, amellyel fiatal énekeseket…

  26. Énekek éneke

    20242 h 30 min.

    "A kántorművészet (házzánut) rendkívül fontos szerepet tölt be a zsidó liturgiában, hiszen az énekes az egész közösség könyörgését tolmácsolja a Teremtő felé, a lehető legmagasabb művészi fokon. A héberül sliach ciburnak (a közösség küldöttének) is nevezett kántortól tehát nemcsak a hagyományok ismeretét, a példás életmódot…

  27. Agenda

    Zábava202610 min.

    Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán.

  28. Librettó

    Zábava202655 min.

    Kritika, művészek, kulissza. Minden, ami a kultúrában történik.

  29. Századfordító magyarok

    DokumentLászló Gyula (1910-1998)200055 min.

    „A régészeti emlékekről úgy tudott beszélni, hogy azok nem holt tárgyak voltak, hanem az egykori élet teljességét látta a legegyszerűbb tárgyon keresztül is az ember..." - összeállítás László Gyula régész-történész, képzőművész életéről és munkásságáról.

  30. Multiverzum

    202625 min.

    A mezőgazdaság napjainkban egyre gyorsabban változó környezeti feltételekhez kénytelen alkalmazkodni. A klímaváltozás, a szélsőséges időjárás és az aszály nemcsak új kihívásokat teremt, hanem új termesztési módszereket, új növénykultúrákat és újfajta gazdálkodói gondolkodást is életre hív.

  31. Novum

    202625 min.

    A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

  32. Történelmi rangadó

    10 jövőkép, amit elvesztettünk Mohácsnál202645 min.

    A Történelmi rangadóban a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.

  33. ...és még egymillió lépés

    FilmPusztuló, éledő zselici falvak198745 min.

    A mai adásban egy kicsit Kaposváron időzünk a megyeszékhely történelmi és kulturális emlékeinél, majd kicsiny, árva zselici falvak következnek: Simonfa, Gálosfa, Kán és Gorica. Gyűrűfű sorsa kísért, de a remény is fölcsillan.

Večerný program M5 HD

O stanici M5 HD

Kompletný TV program stanice M5 HD na pondelok 19. 10. 2026. Hlavný večerný program začína o 20:00 reláciou A szülői lét csodái - Dzsungelek. V programe je 2 filmy.

  • Aktuálne programyAutomaticky aktualizované
  • 1298 TV stanícSlovenské, české aj zahraničné
  • Prehľadné zobrazenieJednoduché a rýchle vyhľadávanie
  • Dostupné na všetkých zariadeniachPočítač, tablet aj mobil